André-Marie Ampère
André-Marie Ampère, aki francia fizikus, matematikus, mérnök, filozófus, kémikus, feltaláló volt a a 18-19.században. Emiatt a sok tudományág miatt amiben jeleskedett polihisztornak tartják sokan. Legtöbb ember viszont az ő róla elnevezett áramerősség mértékegységről, az amperről tudja ki ő. De mi is vezetett ehhez a felfedezéshez?
1775. január 20.- Ampère Lyonban (Franciaország) megszületett egy jómódú francia családban.
Családja:
- Apja kereskedő volt, aki nagy gondot fordított fia taníttatására. A fiúra nagy hatással volt a Nagy Francia Enciklopédia.
- Sajnos a francia forradalom során (1789) apjára ráfogták hogy arisztokrata, és kivégezték 1793-ban. Ez a szörnyű csapás bénítólag hatott rá és elvesztette érdeklődését minden iránt (pedig eleinte a forradalmat helyesnek gondolta)
- Ebből az állapotból Jean-Jacques Rousseau botanikai levelei és a római költők (Horatius) olvasása szabadította ki.
Szerelmi élete:
- 1796-ban megismerkedett Julie Caronnal, akit feleségül akart venni.
- A házassághoz azonban állásra volt szüksége, ezért Lyonban magántanítással kezdett foglalkozni.
- 1802-ben Bourg-en-Bresse városban a kerületi központi iskola fizikatanára lett.
Közelebb a fizikához:
- 1802-Lyonban kinyomtatta a szerencsejátékok új elméletéről szóló könyvét, ami megtetszett Lalande és Delambre matematikusoknak
- 1805-ben Párizsba hívták az École Polytechnique repetítorának.
- 1809-fizika professzora lett itt.
- 1824-megkapta a Collège de France kísérleti fizikai tanszékét. Hosszú időn át ellátta a francia kollégiumok számvevői hivatalát is.
Munkássága:
- Ampère a munkásságával tulajdonképp egy új tudományágat teremtett: az elektrodinamikát.
- 1820- felfedezi, hogy az egyirányú áramok vonzzák, az ellenkező irányúak pedig taszítják egymást. (Később kimutatta a nem párhuzamos áramok kölcsönhatását is)
- E jelenségekre vonatkozó szellemes kísérletei alapján levezette az elektrodinamika egyik alaptörvényét:
az elemi áramok vonzása vagy taszítása egyenesen arányos az áramelemeken átfolyó áramok erősségével, és fordítottan arányos a köztük levő távolság négyzetével, valamint függ a két áramelem által bezárt szögtől.
- Az elektromos áram és az általa keltett mágneses térerőssége között fennálló összefüggés → Ampère-féle gerjesztési törvény
- Ampère-féle balkéz-(vagy úszó-) szabály: a vezető árama által keltett mágneses tér irányát határozza meg.
- A mágneses jelenséget azzal a tapasztalattal magyarázta, hogy egy köráram által keltett mágneses tér olyan, mint a körvezető centrumában elhelyezett, a körvezető síkjára merőleges mágneses dipólus erőtere.
- A molekuláris köráramok létezésének feltételezésével → anyag mágneses tulajdonságai
- ( Érdekesség: A most vázolt törvények felfedezése miatt méltán nevezik Ampère-t az elektrodinamika Newtonjának. Az elektrodinamika szót is ő használta először 1820-ban. Továbbá az ő nevéhez fűződik az elektromágnes föltalálása is)
- Ampère rájött hogyha az áram járta vezető hat a mágnestűre, akkor két áram járta vezetőnek mágnesként kell egymásra hatnia.
- Egy sor zseniális kísérlet után bebizonyította hogy két azonos feszültségvektorú (párhuzamosak és egyirányúak) vezető vonzza egymást.
- Ha a feszültségvektorok párhuzamosak de ellentétes irányúak, akkor a két vezeték taszítja egymást.
Halála: 1836. június 10. (61 évesen) Marseille (Franciaország). Tüdőbajban halt meg.
Főbb érdekességek:
- A feljebb említett Julie Caronntól egy fia született Jean-Jacques Ampère.
- Egyike azon 72 tudósnak, akiknek neve szerepel az Eiffel-torony oldalán.
- Ampère nem csak matematikus, fizikus volt, hanem kémikus is: az elsők egyike volt, akik megkülönböztették az atomokat és a molekulákat. 1814-ben Avogadrótól függetlenül kidolgozta azt a törvényt, amit Avogadro-Ampère törvénynek is nevezünk.
- Az ő nevéhez fűződik a galvanométer, az elektromos távíró és az elektromágnes feltalálása. Élete vége felé elkezdett a tudományok filozófiája után érdeklődni.
- Aláírása:
+ youtube videó angolul róla: https://youtu.be/x8BVwosjI1Y?si=mxq_jfRbYzl-Cqve
Forrásom: https://hu.wikipedia.org/wiki/Andr%C3%A9-Marie_Amp%C3%A8re
Remélem érdekesnek találják!
Nóri
Comments
Post a Comment