Albert Einstein

BEVEZETŐ

    Albert Einstein zsidó származású Nobel-díjas német elméleti fizikust, egyes tudományos és laikus körökben a 20. század legnagyobb tudósnak tartják. Ő dolgozta ki a relativitáselméletet, és nagymértékben hozzájárult a kvantummechanika, a statisztikus mechanika és az kozmológia fejlődéséhez. 1921-ben Nobel-díjjal jutalmazták. Zsenialitására jellemző, hogy előre tudott jelezni olyan dolgokat, amelyeket 100 évvel később a gyakorlatban is bizonyítottak. 2016. február 11-én amerikai kutatók bejelentették, hogy gravitációs hullámokkal kapcsolatos elmélete igazolódott, ezzel a felfedezéssel egy új tudományág született, a gravitációshullám-csillagászat.


ÉLETE

    Einstein 1879. március 14-én született a németországi Ulmban, amely jelenleg Baden-Württemberg tartományhoz tartozik. A fiú csak meglehetősen későn, négyéves kora után kezdett el beszélni. Bár eszközöket barkácsolt szórakozásból, mégis lassú felfogásúnak tartották, talán diszlexia vagy az átlagtól jelentősen eltérő agyfelépítése miatt. Egy másik – sokkal későbbi – feltevés szerint Asperger-szindrómában, az autizmus egy enyhébb formájában szenvedett.
    Einstein és Mileva, aki az osztálytársa volt, 1903. január 6-án házasodtak össze. 1904. május 14-én Bernben megszületett Einsteinék első fia, Hans Albert Einstein, majd Einstein édesapja halála után, 1910-ben, Münchenben a második fiú, Eduard, aki skizofréniára hajlamos volt, és elmegyógyintézetben halt meg. Hans, aki hidraulikamérnök lett a Kaliforniai Egyetemen Berkeley-ben, nem sokat találkozott apjával.

    Einstein 1953-ban még kiadta a módosított egyesített térelméletét. Azonban álmában meghalt a princetoni kórházban 1955. április 18-án, megoldatlanul hagyva az általános gravitációelméletet. Csak egy ápolónő volt jelen a halálos ágyánál, aki elmondta, hogy a beteg német szavakat mormolt, amelyeket ő nem értett. Még aznap elhamvasztották, mindenféle ceremónia nélkül a New Jersey-beli Trentonban.
    Agyát, dr. Thomas Stoltz Harvey patológus, a család engedélye nélkül eltávolította a holttestből, megvizsgálta, de nem talált semmi érdemlegeset. 1999-ben a McMaster University részletesebb vizsgálata kimutatta, hogy a fali burkolati területe hiányzik, és ennek ellensúlyozására belső fali lebenye 15%-kal szélesebb a szokásosnál. Az érdekesség az, hogy ez a régió felelős a matematikai gondolkodásért és a térlátásért.



RELATIVITÁSELMÉLET

    Albert Einstein relativitáselmélete a fizika egyik részterülete, mely a klasszikus mechanika általánosítása. Részterületei az általános relativitáselmélet és a speciális relativitáselmélet. Az általános elmélet határesetként magában foglalja a speciálisat. Mindkét elméletet Albert Einstein nevéhez szokás kötni. 

    Az 1905-ben kiadott speciális relativitáselmélet csak azokkal a megfigyelőkkel foglalkozik, akik egymáshoz képest egyenletesen mozgó speciális rendszerben, úgynevezett inerciarendszerben helyezkednek el.  Az elmélet felteszi, hogy a fénysebesség vákuumban ugyanaz minden megfigyelő számára. A speciális relativitáselmélet megoldja a problémát, mely a Michelson–Morley-kísérlet óta áll fenn, mivel nem sikerült kimutatni, hogy a fény valamilyen közegben (éterben) mozogna (minden egyéb hullám közegben mozog, például vízben vagy levegőben). Megoldja a klasszikus mechanika és a Maxwell-elmélet közötti ellentmondást is: az első szerint a fénnyel szemben haladva nagyobbnak kell mérnem a sebességét, a második szerint ugyanakkora minden rendszerben. Az elmélet rögzítette, hogy nincs ilyen közeg: a fénysebesség minden megfigyelő számára állandó, nem függ a megfigyelő mozgásától.

    Az általános relativitáselméletet Einstein 1916-ban publikálta. Az elmélet minden megfigyelőt egyenértékűnek tekint, nem csak azokat, akik egyenletes sebességgel mozognak. Az általános relativitás érvényes azokra is, akik egymáshoz képest gyorsulva mozognak. Ebben az elméletben a gravitáció nem egy erő többé (amilyen Newton gravitációelméletében volt), hanem a tér-idő görbületének következménye. Az általános relativitáselmélet egy geometriai
elmélet, mely szerint a tömeg és az energia "meggörbíti" a téridőt, és a görbület hatással van a szabad részecskék mozgására, sőt még a fényére is. Az elmélet felhasználható a Világegyetem fejlődésével kapcsolatos modellek felállítására, és így a kozmológia alapvető eszköze. Ez az elmélet jelenti az alapját a kozmológia standard modelljének, és ez ad eszközt ahhoz, hogy megértsük a Világegyetem tulajdonságait, azokat a tulajdonságokat, amelyeket csak jóval Einstein halála után fedeztek fel.

Köszönöm a figyelmet!
Sára


Comments

Popular posts from this blog

Plazma halmazállapot

Röntgensugárzás

Villám